Fotel Kritikus

Kritika arról, amit csak látok

Wind River - Gyilkos nyomon (2017)

2017. november 14. 14:10 - krono_gabor

Ennél a filmnél a kiemelt téma nem lehet más, mint az, hogy hogyan is kell egy oylan stílushű alkotást készíteni amire az egyszeri néző nem ismer rá, de miközben nézi, tökéletesen áthatja az érzés, és a lendülete a „rejtegetett” zsánernek.

A film egy nagyon érdekes jelenettel indít de most inkább beszéljünk először a második jelentről, ahol szinte már Tarr Bélásnak hatást keltve láthatjuk, ahogy egy farkast kilő a környék hivatalos vadásza és profi nyomolvasója, Cory Lambert (Jeremy Renner). Láthatjuk, mennyire sikeres a városban, és hogyan kap egy újabb megbízást a helyi sherifftől, Bentől (Graham Greene) miszerint jaguárok vannak a közelben és őket kellene levadászni. Cory el is indul a jeges pusztaságban megkeresni a nagymacskák nyomait, eközben pedig emberi nyomokra bukkan. Természetesen követi a nyomokat, és egy fiatal nő holttestére talál, aki ismerős lehet a nézőnek, hiszen a film legeső jelenete végigköveti a haláltusáját. Természetesen Cory értesíti a helyi szerveket, akik gyilkosságot állapítanak meg és hívják az FBI-t hiszen ez a kötelezettségük. A különleges szervektől kiérkezik Jane Banner (Elizabeth Olsen), akit büntetés képpen küldtek ide Las Vegasból teljesen felkészületlenül. De szerencsére ő meglátja a rejtélyt az ügyben, ezért neki is lát a nyomozásnak a Wind River rezervátum fagyos poklában.

Ennyit is a filmről ízelítőnek, szerintem már ebből is látszik, hogy semmi maradandót nem fogunk kapni story szinten, de annál inkább dramaturgia és rendezői oldalról...

Nem kell keresni ebben a témában és ebben a filmben olyan utalásokat és szimbólumokat, mint ami egy ilyen alkotásban amúgy el is férhetne és jól is állhatna neki, de ez nem ront az összképen hiszen, olyan erővel tolja az emberek arcába a magányt, és megértettlenséget, hogy ilyet ritkán látunk.
Itt egyszerűen karaktereket kell nézni és azt, hogyan érzékeltet a rendező elszigetelődést és teljes kitaszítást egyszerű képekkel vagy csak két karakter pozícionálásával, ekkor látható, hogy miért is éri meg ezt a filmet igazán nyitott szemmel nézni, és érezhető, hogy nem is akar több lenni, csak elmondani egy történetet, melyet kiragad a mindennapokból és elénk tár.
Pont ezzel az elsőre kettősnek tűnő hatással éri el a film, hogy már az első pillanattól érezzük a fehér fagyos sivatag lélekig ható hűvösségét.

Színészi játékról csak jókat tudok mondani, mivel Jeremy Rennernek nem kell megerőltetni magát, hogy hozza ezt a marcona, de mégis néhol picit érzelgős karaktert, azt, aki a végéig kitart az elvei mellett, és olyan társadalomba tud beilleszkedni, ahol csak kitaszított lehetne.
Ennél meglepőbb Elizabeth Olsen, akitől ennyire jóra nem számítottam, nem tudom, hogy ez az instruálás eredménye-e vagy a színésznő összeszedte magát, de vele kapcsolatban sem lehet egy rossz szavam sem, mert amit kell, azt leteszi az asztalra.
Nem többet egyikük sem, nehogy valaki félreértsen, ez a film ilyen apróságokon úszik el...

A történet egy annyira elszigetelt kis kultúrában játszódik, ami miatt nagyon nehéz ezt az egészet behelyezni a mindennapok világába, így az egyszeri néző picit még zavarban is lehet attól, amit a vásznon lát és amit érez. Nem tudja hova tenni, miközben csak egyszerű magányról és teljes kitaszítottságról van szó, ez a nagy erőssége a filmnek, ha erre egy néző vevő és be is fogadja az első pillanattól ezt, akkor biztosan egy jó filmélménye lesz, miközben a szíve a torkába fog dobogni néhány jelenet láttán.

Szerintem egyetlen problémám akad a filmmel, az pedig a fényképezés, nagyon kár, hogy érződik a fényképészen az, hogy nem alkotott még ilyet, és nem is a sokadik filmje, egyszerűen nincs egy kiforrott stílusa. Többször zavaró volt számomra, hogy a beállítás közepében belelógott egy egész fenyőfaág, nyilván kiesve a fókuszból és így engem is kidobva a jelenetből, és ez sajnos nem egyedi eset volt. Több olyan rész is volt a filmben, ami szerintem lehetett volna sokkal erősebb, ha a fényképész picit jobban teszi a dolgát, és nem ennyire karrierje elején van. Nem tudom megállapítani és nem is értem miért maradt ez így, sajnos ez is egy olyan apróság ami hozzátesz ahhoz hogy ez a film sohasem kerül a nagyok közé.

Szerencsére ez az egész egy nagyon jó western, de nem ám a spagetti szférából, hanem a vérbeli tökös amerikai western, ahol igenis lőnek, ha kell, és ember embernek a farkasa. De szerencsére kapunk egy olyan sztorit mellé, ami nem elviszi ezt a hátán, hanem szépen kiegészíti.

Ez a film lehetett volna sokkal jobb, de így sem panaszkodhatok, mert majdnem 2 órás igazi kikapcsolódást és egy kis frissességet hozott a mostani filmes élményeimbe.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr513264253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.