Fotel Kritikus

Kritika arról, amit csak látok

Marvelek röviden - Vasember(2008)

2017. december 19. 08:30 - krono_gabor

És el is jött a következő és nem titkolom általam legjobban kedvelt Marvel film. Ezt volt életem egyetlen filmje, amit mozisan töltöttem le az éppen akkor aktuálisan legmenőbb torrent oldalról, és újongva néztem végig úgy, hogy az effektek 90%-a nem is látszott, annyira szar volt a film minősége.

Hát ez az első nekem a Vasember volt.

Ebből a filmből az Amerika Kapitánnyal szemben nem árad semmilyen hazaszeretet, sőt, merészen nekimegy mindennek, ami az iraki háború volt Amerikának, de nem ez az amúgy teljesen belelátható dolog fogott meg ebben a filmben, hanem a karakterek.


Vagyis valójában egy karakter, Tony Stark, és a vele nagyon jó kémiát létrehozó Pepper Potts, kettejük pillanatai miatt lehet imádni a filmet, csak dícsérni tudom a castingot.
Nem így az aktuális főgonoszt, Obadiah Stanet játszó Jeff Bridgesnél, sajnos egy nagy mellényúlás volt ez akkoriban. És már ekkor látszott, hogy a Marvel forgatókönyvírói mennyire nem tudnak gonosz karaktereket írni.

Ez talán az egyetlen, ami tönkreteszi azt az élményt, amit kapunk a filmtől 2 órában.

De az teljesen felejthetetlen és hidegrázós, mikor a film legelején az AC/DC slágerére mutatja Tony, hogy ő mekkora nagy ász, vagy az állandó cívódásai Jarvissal, melyek feldobják a film éppen unalomba csúszó perceit.

Tehát, ahogy mondtam ezeket a filmeket igazán a hangulat alapján kell értékelni, és ez nekem 10/10, bármikor jöhet mindig ugyanolyan jól szórakozok a film és a karakterek teljes lazaságán, és az azóta ikonikussá váló soundtracken.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr8413510605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.