Fotel Kritikus

Kritika arról, amit csak látok

Hang nélkül

2018. május 09. 08:00 - krono_gabor

Mikor kijöttem a moziból, akkor csak azt tudtam mondani, hogy ez az egész életem egyik legjobb moziélménye volt. Ehhez természetesen nem kis mértékben tett hozzá a film, de ami igazán meglepett, az a közönség volt.

Fontos kérdés, miért is hat ennyire az emberekre egy mozifilm, miért van, hogy elbőgjük magunkat egyes szereplők halálánál, miközben tudjuk, hogy nem valódiak vagy miért érzünk együtt a haraggal vagy a szenvedéssel például az Old Boyban?

Ezek mind olyan érzelmek és érzések, amelyeket mi, ekkora dózisban remélhetőleg eddig még nem, és nem is fogunk sohasem tapasztalni majd a jövőben. Mégis, mintha mi is részesei lennénk a filmnek, ugyan úgy összerezzenünk minden apró zajra egy-egy feszült horror alatt.
Erre nem minden film képes, és nem is mindegyik akarja ezt megtenni velünk, de attól nem egy rossz film, erre nagyon jó példa az AZ, hiszen ott teljesen más az ijesztgetés, és máshogy akarják belénk fagyasztani a szart is.

De először mesélek kicsit a történetről, és akkor egyszerűbb lesz átadnom, amit a moziban és utána éreztem.
Nem túl bonyolult ez a story sem (sajnos ezt egyre több filmnél írom, kezdem azt hinni, én vágyom túl bonyolult történetekre), és nem is segít abban a film, hogy sokat megtudjunk, de ez nem baj, sőt, sokat segít a hangulatban.

89 nappal járunk valami után, ami elérte azt, hogy kiürüljenek a városok, és láthatjuk, ahogy egy család halálos csöndben éppen egy gyógyszer megszerzésén dolgozik, és ez sikerrel meg is történik. Majd hazafelé menet a legkisebb gyerek bekapcsol egy elég hangos játékot. Mindezek után ki is derül számunkra, miért is láthattuk eddig az egész családot csöndben keresni a gyógyszert. Jön egy gyors és egyben elég furán kinéző szörny, aki elragadja a gyereket.

A következő jelenetünk már több, mint 400 nappal a valami után játszódik, tehát egy évvel a tragédia után. A család éli idillinek mondható életét. Ahol a családfő próbálja fenntartani a már megszokott rendet, és nem a legkönnyebb úgy, hogy az egyik gyerek siket, aki miatt a családi kommunikáció egyszerűsödött, de egy olyan világban, ahol a zaj a legnagyobb ellenséged, egy ember, aki nem hallja, mekkora zajt csap, nincs a legnagyobb biztonságban. Mindez mellett a kislányt nyomasztja az öccse halála, mivel ő volt az, aki odaadta neki a játékot. A másik gyerkőc, Marcus pedig… hát ő csak fél… Az anyuka mint negyedik szereplő vesz részt a családban, és ez a negyedik egy valódi sorszám, mivel ő az, aki valójában nem tesz azért, hogy a történet előre gördüljön, de minden egyes előre mutató eseménynek ő a szenvedő alanya.

A film folyamatos feszültségét nem adja más, mint a csend, szinte hallani lehetett, ahogy a nézők fellélegeznek egy-egy olyan jelenetnél, ahol szokásosan hangos a film, és így egymáshoz tudnak szólni, kiszakíthatják magukat abból a nyomasztó közegből, amit a film von a nézői köré.
Olyan atmoszférát kapunk, amihez nem kellett előtudás, amihez nem kellett előzményfilm. Az egész egy nagyon fontos érzelmünkre épít, ami pedig az, hogy mi emberek nem szeretünk egyedül lenni, és ha csönd van körülöttünk, akkor az azt jelenti, hogy egyedül is vagyunk. De ez az egy dolog nem lenne elég, ez a film úgy játszik az érzelmeink húrjain, mintha egy másfél órás gitárszólót tolna le. Senki ne higgye, hogy ez egy hullámvasút, nem-nem, itt nincs felívelő vonal, itt nincs boldog pillanat, egy ilyen helyzetben ez nem engedhető meg. Ez az, amivel eléri a film, hogy a moziteremben eluralkodjon az első 15 perc után az a csend, amit csak kriptában tudunk elképzelni. És itt el is jutottunk oda, hogy mivel képesek elérni a filmek azt, hogy olyan érzelmi túltöltődést kapjunk hatásukra, ez pedig nem más, mint a hitelesség. Olyan érzelmet kell átadni a nézőnek, amit ismer, amit mindig is érzett, de nem ekkora dózisban, és ebben segít az, ha a nézőt kilendítjük a komfortzónájából, erre pedig egy gyerek megölése az első 10 percben tökéletesen elég volt.

Tehát minden adva van, ami egy ilyen filmet sikerre vihet, és láthatjuk is, hogy az egekben van a nézettség és a bevétel is, az IMDB értékelésről pedig ne is beszéljünk.

De nyilván ez a film sem tökéletes, olyan logikai bakikkal van megfűszerezve, amit a filmről kijőve elnéztem a műnek, de természetesen ott bent a teremben kizökkentett, mondhatni visszalökött  a komfortzónámba, és elfeledtette velem, mennyire be is vagyok szarva a csöndben.

A színészekre nem lehet panaszom, csak a tőlem teljesen megszokott gyerekszínész hisztim, miszerint a gyerekszínészek néha inkább alacsony, butábbnak megírt felnőtteket játszanak, ez sajnos erre a filmre is igaz.

De az apa karaktere és az őt alakító John Krasinski tökéletes volt, pont ott és annyira adagolta az érzelmeket, amennyire kellett, végig hihető maradt, és végig érthető volt a motivációja. Mivel Krasinski rendezte a filmet, ezért ezt könnyűszerrel megoldotta. A jelenetei a nejét alakító Emily Blunttal pedig hitelesek voltak, és már-már ajnározni akartam kettőjük színészi tehetségét, mikor számomra is kiderült, hogy ők a való életben is férj és feleség.

De ezen kívül problémám volt a hangkeveréssel, néha fájóan fura és inkább öncélú volt a csend, mint indokolt, néha pedig a természet zajai nem voltak összeegyeztethetőek a képernyőn látottakkal.

Nah, és itt jön a végére a legnagyobb problémám, az pedig a filmzene. Ide nem szabadott volna filmzenét berakni, az merész és igazán újító is lehetett volna, de sajnos megkaptuk a drámaibb jelenetekben a megszokott szinte sablon zenét, és hát ez is kizökkentett.

Mindent összefoglalva ez a film jó volt, és mindenkinek ajánlom, és mindenkinek moziban ajánlom, mert ez otthon a villamos zajával a háttérben nem lesz ugyan olyan, mint a moziban, a síri csöndben. De ennyi, nem szabad túldicsérni a filmet úgy összeségében, de azt sem szabad kihagyni, hogy volt pár jelenet, ami rám is akkora hatással volt, hogy a szívem szorul össze még most is, ha erről írok.

Szerintem több meló és egy másik rendező kellett volna még ehhez a filmhez, hogy egy igazán újító és maradandó alkotás legyen, így sajnos csak egy középszerű horror lesz, amiről majd 10-20 év múlva megemlékeznek az emberek a top 30-as listáikon.

Ha szeretnél követni:

Twitter: https://twitter.com/Krono_Gabor

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr5513901288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2018.05.09. 14:12:33

"89 nappal járunk valami után, ami elérte azt, hogy kiürüljenek a városok, és láthatjuk, ahogy egy család halálos csöndben éppen egy gyógyszer megszerzésén dolgozik, és ez sikerrel meg is történik. Majd hazafelé menet a legkisebb gyerek bekapcsol egy elég hangos játékot."

Tehát 89 nap nem volt elég, hogy megtanulja egy gyerek, hogy a hang = halál?

És a szülök sem vették el tőle az ilyen cuccokat?

Bocs, de ez erről az a filmklisé jut eszembe, amikor az ügyvéd családjának menekülnie kell, mert a maffia ellen fog tanúskodni, és a tinilánynak hiába rágják a szájába, hogy ne telefonáljon senkinek, mert a maffia megtudja és mindegyiküket megöli, ő azért felhívja a legjobb barátnőjét, hogy megkérdezze, hogy mit fog felvenni a két hónap múlva levő osztálybulin...

krono_gabor 2018.05.09. 14:22:12

@Terézágyú:
Nem láttad gondolom a filmet, ez nem ennyire sarkított, mint ahogy te látod.
A szülő elvette tőle, a nagytesó visszaadta, gyerkőc meg tényleg kicsi volt, így nem érthette mi történik körülötte.
Ha megnézed a filmet majd meglátod, hogy ez nem a klisés erőltetett része a dolognak.

Gevlekte Salamander 2018.05.09. 14:40:34

Moziban, síri csendben, muhaha! Villamos meg Mo-n kb. 0,2 %-ban jár...

krono_gabor 2018.05.09. 14:48:37

@Gevlekte Salamander:
Igen moziban csendben: Salgótarjánban voltam moziban ahol teltház volt a filmen, és nem az így rámondott teltház... minden széken ültek, és az átlag életkor 20 körül volt. Ez a közeg síri csendben feszültségben ülte végig a filmet, az volt az élmény amikor valami tartósan hangos volt a teremben és az emberek megmertek mozdulni :) Ez a film tényleg ráerőlteti a nézőre azt, hogy csendben feszülten végigülje a filmet.

Garott 2018.05.09. 16:08:10

@krono_gabor:
@Gevlekte Salamander:
Havi átlag 3-szor járok moziba, de évek óta nem volt olyan film amin a közönség csöndben lett volna. Hangosan mobilozás, boltból hozott puszedli nagyon halk kibontása a világ leghangosabb celofánjából, beszlgetés valamint az adott jelenet kielemzése, teljesen váratlan és oda nem illő részeknél röhögés stb... És ezek a sima esetek. Eddig az idegesítőségi rekord az volt, amikor egy pár egy GRILLCSIRKÉT próbált elfogyasztani a film alatt a legkevésbé feltűnően.

krono_gabor 2018.05.09. 16:17:09

@Garott:
Átlagosan heti 2 szer járok moziba, így azért én is tudnék mit mesélni.
"Legdurvább" ilyen élményem az Anyám című film alatt volt(Sugár mozi) a mellettünk ülő pár elkezdett dugni, de ők tudatosan ruhafalat építettek és készültek erre, tehát legalább tudták miért ültek be a filmre. De a mögöttünk ülő pár nem tudta mit kezdjen ezzel a filmmel és ennek hangot is adott, főleg akkor mikor már tényleg nem értették mi történik.
A végén 6-an maradtunk a teremben: a szeretkező párocska, előttünk egy pár akik ugyan úgy csillogó szemekkel nézték a filmet, és mi a párommal. Olyan 20-an kezdtünk a teremben.
Én is tudom milyenek a mozitermek... De ezen csend volt, síri csend :)

aprokavics 2018.05.09. 19:07:52

Én a Lurdy-ban néztem a filmet feleségemmel egy kisebb teremben. Az első 10-15 percben ment a zacskócsörgés, ropogtatás, de miután megjelentek az ütősebb, feszült jelenetek, mindenki mozdulatlanná dermedt velem együtt. Egyszerűen nem akartam egy aprócska zajt se csapni, annyira odakoncentráltam. :) Úgy hiszek a síri csendben, durva, hogy tudom, milyen...

HARP3R 2018.05.10. 19:59:58

Nagyon erős film, néhol szinte sokkoló hatású. Két csúcspont van: az egyik az apa önfeláldozása, ami előtt biztosítja lányát, hogy szereti és nem okolja semmiért, a másik pedig az anya szüléses scene -je. Mindkettő szuggesztív. Egyetlen kritikám: túl kevés a sikerélmény és a gyerekekre irányuló, kicsit hatásvadász fenyegetés.