Fotel Kritikus

Kritika arról, amit csak látok

A hihetetlen család 2 (2018)

2018. június 30. 18:00 - krono_gabor

14 év… 14 hosszú év. Ezt az érzést ezzel az animációs filmmel kapcsolatban szerintem sok embernek nem kell bemutatnom, akinek pedig igen, annak ajánlom az első rész megnézése után az azonnali mozijegy vásárlást erre a filmre.

Gondolhatnánk, hogy csak a nosztalgia beszél belőlem, de nem, cseppet sem. Nagy félsszel ültem be a filmre, de nagyon nagy mosollyal jöttem ki, és el is akarom mondani, hogy miért. De maradjunk a szokásos felépítésnél, úgyhogy jöjjön a történet.

Hát, nem kell a legbonyolultabbra gondolni. Mint tudjuk, ez a rész az első után játszódik szinte pár nappal. Amikor a szokásos fél város lerombolásával járó hőstettet hajtanak végre a szuperek. De mivel még mindig illegális az erejük használata és a szuperhősködés, ezért azonnal le is csukják őket és a szokásos programba kerülnek, ami próbálja elrejteni őket az emberek elől. Láthatóan nem ez az első ilyen alkalom a család életében. A programot viszont beszüntetik, ezzel nagyon durva egzisztenciális gondok közé taszítják főhőseinket.
De ahogy annak lennie kell, megjelenik egy jótevő, aki gyerekkora óta szuperhős fanatikus, és szeretné megváltoztatni a törvényeket, hogy újra legális legyen szuperhősködni. De ehhez kell neki egy hatalmas segítség Nyúlánykától, amit elég nehezen fogad Mr. Irdatlan, hiszen így kikerül az általa imádott reflektorfényből, és így elsőkézből tapasztalhatja meg, milyen is főállású családapának lenni annak minden problémájával. Ez főleg akkor válik bonyolulttá, mikor kiderül, hogy a legfiatalabb fiuk, Furi, nemcsak hogy szuperképességekkel rendelkezik, de abból is minimum 17-tel.

Tehát ezt az alap helyzetet láthatjuk, és innentől kezdve nincs értelme arról beszélnünk, milyenek a karakterek, és milyen a színészkedés… Hiszen itt nem ez a lényeg, itt ami fontos, az a mondanivaló, és annak az ábrázolása.

Az animáció nagyon szép és zseniálisan követi az első részt, nem nyúltak hozzá, egyszerűen csak úgy tették jobbá, hogy azt nem is veszi észre a néző, a zenék nagyon királyak és a hangok is tökéletesek. Nem találtam olyan problémát, amibe bele tudtam volna kötni. Kész, ennyi; ilyet sem fogok szerintem soha többé írni semmiről!

De akkor inkább írok arról, ami miatt ez a film engem érdekelt. Mit is tudtak kezdeni egy olyan animációs filmmel, ami 14 éve gyerekek nagy kedvence volt, és most azok a gyerekek 25-30 között vannak. Hát nem kellett volna félnem, meg lett ugorva az a magas léc, amit eléjük fektettek. A humor érett és sziporkázó, a helyzetek komolyak de nem túl drámaiak, a szituáció, amibe pedig kerül a család, egy olyan helyzet, amibe már belekerült az említett korcsoport vagy még csak annak a szélén áll.

A férjnek egzisztenicális problémái vannak, az anyának választania kell a család és a karrier között. A férjnek meg kell tanulnia jó apának lenni, ami nem túl könnyű, és lenyelnie azt a dolgot, hogy nem ő a kenyérkereső a családban, és nem ő az, aki mostantól eltartja az egész családot.
Ilyen helyzetek között lavírozik a történet, és mutat be olyan beszélgetéseket, és helyzeteket amelyek mindennaposak is lehetnének, ha éppen a középpontban nem a szuperhősködés állna, így adva meg azt a lazaságot, ami miatt megérte 14 évet erre várni.
A film olyan dialógusokkal operál, ami ráférne egy pár TV filmre, hogy kiemelkedjenek a szürkeségből, és olyan életszerű, hogy ezt a húsvér színészek csak elrontották volna.

Mindez mellett nehogy azt higgyük, hogy a filmen nem lehet nevetni, sőt… Alap eleme a nevetés ennek az egésznek, anélkül nem működne, hiszen ne felejtsük el, hogy ez egy családi film, ami minden korosztálynak szólna, de ez szerintem nem igaz, de erre majd kitérek a végén.

Láthatunk a filmvásznon egy pár olyan jelenetet, amihez elengedhetetlen az animáció, ezt sima CGI-vel hiába lehetne megcsinálni, nem lenne megfelelő, nem lenne sohasem olyan, mint itt végignézni azt, hogy Nyúlányka ejtőernyőt formál magából és így lassít le egy száguldó vonatot. Talán ezen jeleneteknél kellett rájönnöm arra, miért is nem tud jól működni egyik Fantasztikus4es film sem.
Ezek a jelenetek, ezek a képességek, és ez a lazaság nem élőszereplőknek való, hanem képregénylapokra, vagy animált karaktereknek, hiszen ott az ember kiszakad a valóságból, és így teljesen át tudja adni magát annak az élménynek amit lát, és nem gondolkodik rajta, hogy éppen mennyire szarul néz ki az animált tűz Chris Evansen.

És akkor itt a korosztályos dolog… Hát ez a film nem gyerekeknek lett legyártva, ez biztos. Természetesen egy gyerek is nagyon jól fog ezen mulatni, és ez csak a Pixarnak köszönhető. De azok a dialógusok, és helyzetek, amiket lehet látni a filmben, sok egy gyereknek és teljesen érthetetlen is számukra. Persze, a sok szín és vicces jelenet nagyon ott van, de ez nem az éretlen gyerekhumor, hanem egy olyan pengén táncoló humor, ami tökéletesen lett eltalálva.

Mindenkinek ajánlom ezt a filmet, de csak 14 év felett, hiszen akkor fogja mindenki minden részét érteni. Remélhetőleg 14 év múlva megint láthatunk egy ilyen csodát, ami annyira elragad, hogy ez is bekerült az évente látnom kell filmek közé, mert szinte biztos vagyok benne, hogy az egészet máshogy fogom értékelni, majd ha én is szülőként nézhetem.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr8414084551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.