Fotel Kritikus

Kritika arról, amit csak látok

Húzós éjszaka az El Royale-ban(2018)

2018. október 26. 17:11 - krono_gabor

Nah ez az a film aminek a trailerébe futottam bele egy vetítés előtt, és tényleg semmit sem tudtam róla, még nem is hallottam a munkálatokról sem. De már akkor látható volt, hogy ez egy nagyon Tarantino fan made lesz. Aztán beültem a moziba és kaptam valamit amire nem számítottam.

A történet itt nem egyszerű, és nem is akarok mindent leírni mert akkor nagyon spoileres lenne ez a kritika és nálam ez nem játszik.
A lényeg, hogy 2 állam határán álló igazán patinás régi hírnévvel rendelkező, de mára már lerobbant és 1 alkalmazottat száláló hotel az El Royale lesz a helyszínünk, ahol igazán változatos karakterek fognak összefutni. A teljesség igénye nélkül: Egy pap, aki lehet nem is az akinek vallja magát, egy fekete énekesnő, aki ambivalensen viselkedik. Ott egy porszívóügynök, aki a nászutas lakosztályt kéri, és azonnal lehallgató készülékeket keres. Nah meg a hippi csaj, akinek igazán van mit elhallgatnia a többiek elől.

A film fejezetekre bomlik, és így ismerhetjük meg azt mi is történik a szobákban ahol megszállnak a vendégek, és ezzel tárulkoznak ki előttünk a karakterek is, apró visszaemlékezésekkel. Ez egy igazán szimpatikus rendezői megoldás, de hát tudjuk ki ennek a mestere. És akármennyire is szeretnék ragaszkodni Tarantino zsenijéhez, itt ki kell jelentenem, hogy Drew Goddard most ezt jobban megoldotta. Hiszen volt is kitől tanulnia, már csak ezért is érdemes a filmet, hogy lássuk mennyire különböző is tud lenni, egy ilyen történet felszabdalás más rendezői szempontból. Itt szeretném kiemelni megint csak a rendezőt, hogy nagyon jól bánt a karakterekkel, és igazán kinyitja őket a néző felé, olyan motívumokkal, amelyek csak elvannak rejtve a vásznon, de pont annyira ugranak ki, hogy a kicsit fókuszáltabbak könnyen kiszúrják. Így kevesebb mint 3 óra alatt 7 nem egysíkú karaktert ismerhetünk meg a vásznon.

Természetesen ebben segítségére van a rendezőnek a karakterek megválasztása. Mindegyik szimbolizál valamit,  és minegyik könnyen leírható olyan sablonokkal amelyek unalmassá is tehetnék az egész filmet, de itt szerencsére ezt elkerülte a stáb. Itt jön a következő rendező akinek a keze nyoma is benne van Goddard munkásságában az pedig Aronifsky.
A jelentős és erős szimbólumhasználat nagyon rányomja a bélyegét a filmre, és ez így is van jól. Pont ezért szerintem megnézem még egyszer a filmet, amint elérhető lesz valami streaming szolgáltatáson, mert szerintem több olyan réteg is rejlik itt ami érdekes lehet.

Ettől még ez a film nem lesz a világ legjobb filmje, félre ne értsen senki, hiszen sokszor unalomba fullad a történet, és kicsit vontatott lesz teljesen indokolatlanul. A beszélgetések is néhol elcsúsznak, és hát a poénok sem olyan erővel ütnek ahogy annak kellene. Sokszor inkább valami morbid, bizzar valamit észlelünk csak. Pedig az ott egy feketehumorral tűzdelt 15-20mp lett volna. Ez nem tesz jót a filmnek, és ezért nem is lesz majd nagyközönségben ez könnyen fogyasztható. Vagy kevesen nézik majd meg, vagy egyszerűen kis pontszámokat fog kapni a mindenhol.

De akkor térjünk ki arra a részére amit nagyon szerettem a filmnek, vagyis abból az egyikre:
A kamera, annyira jó volt, folyamatosan Wes Andersont idézte a szimmetriával, a sok statikus beállítással, és azzal ahogyan már csak a képekkel is mesélt a film. Hát igen így nehéz mellé lőni ha valaki ennyire másolja más rendezők legmeghatározóbb stílusjegyeit, de ezzel szerintem még mindig semmi baj nincs, de majd erről a végén. Szerencsére a film sok olyan lehetőséget ad, hogy elmélázzunk a beállítások miértjén, így minden nézőnek egyértelműbbek lehetnek a szimbólumok, ha kicsit figyelmesebb. De a képre egy rossza szavam nem lehet. Jók a vágások, néhol kicsit gyorsabbak mint amit a film ritmusa megkövetel, de ez még belefér.

De ami nekem nagy durranás volt az a zene, hát én újra hetekre hallgatnivalót kaptam. Itt nem a filmhez íródó dalok vannak, hanem a 60-es évek korszellemének zenéi jelennek meg a filmben. Én meg ezt sajnos vagy nem sajnos, de imádom.

Színészi oldalról nem akarok sokat foglalkozni a filmmel, mert ennek nem itt vannak az erősségei vagy gyengeségei, de 2 karaktert és színészt is kiemelnék.
Chris Hemsworth aki annyira zseniális Charles Mansont alakít, ami mindig is kellene a népnek, remélhetőleg a már említett Tarantino is tud összepakolni egy hasonlóan jó karaktert. Mindez mellett természetesen nem tud kilépni a színész a gátak közül, és semmi újat vagy meglepőt nem hoz. Így alakítása marad középszerű, de ennek a karakternek a megformálása azokkal a kis árnyalásokkal, amit láthatunk tőle, szerintem tökéletes. Mindez mellett ha valaki a csupasz kockahasát akarja bámulni 30-40 percig akkor: Irány a mozi mert abból van bőven!

A másik színész pedig Lewis Pullman aki a recepcióst alakítja. Ő a legnagyobb szimbólum az egész filmben, és ezt nagyon jól is csinálja végig. Mindig természetes, és sajnos ezt kell mondanom, de van hogy sokkal tapasztaltabb színészekkel ha egyszerre kerül a vászonra, akkor ott ő uralkodik. De nem a tolakodó módon hanem egyszerűen érezzük, hogy nem ugyan abban a ligában fociznak. Erre a srácra még érdemes lesz figyelni a jövőben.

Összességében a filmről elmondható, hogy a rendező nagyon jó munkát végzett mikor ikonikus rendezők munkáit tanulmányozta, és nagyon szépen rakta egybe. És mindenkinek szívből ajánlom a filmet, mert a maga csavarjaival és titkaival igazán élvezetes mozi. Mg hát egy ilyen szépen rögzített film mindenképpen mozivászonra való szerintem.
De attól, hogy minden ami kell nem lesz a világ legjobb filmje, itt látszik, hogy hiányzik az a zseni a rendezőből ami az ebben a cikkben említett trióban benne van. Nem a meghatározható stílusjegyek, tesznek egy filmet naggyá, hanem az apróságok amelyeket a néző nem vesz észre tudatosan, de nagyon is befolyásolja őket.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr7914323955

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.