Fotel Kritikus

Kritika arról, amit csak látok

Legendás állatok: Grindelwald bűnei (2018)

2018. november 16. 08:05 - krono_gabor

Nehéz erről korrektül írni. Egyszerűen a gyerekkorom részének tekintem a Harry Potter könyveket, majd a filmeket. A könyveket a családtól kaptam, és megszerettem az olvasást, ami nálam nagy szó volt. A filmekhez családi mozin keresztül randikig és egyedül mozizáson át nagyon sok emlékem fűződik. De sohasem képzeltem el magam mint varázsló, engem ez az univerzum érdekelt és a mély lore.
Erre itt egy egész 5 részes filmsorozat, ami még jobban beletúrja magát a lore mélyére.
Ezeket nem tudom nem szeretni, de ebben a blogban szubjektívnek kell maradnom.

A film történetének fonalát ott vesszük fel, ahol az előző rész abbahagyta, nyilván érezhető pár képernyőn kívüli jelenet, de ezt a film majd szépen adagolja számunkra és minden összeáll. Ebben nincs hiányérzet. Ebből a szempontból ez egy nagyon jó folytatás, más szempontból már ez majd nehezen lesz elmondható róla.
Grindelwald megszökik fogságából, és kezdődik is a Credence utáni hajsza, amibe bele is keveredik a középpontban álló Salmander. És ez így nagyjából ennyi, természetesen Wizarding World dolgokkal, mint szerelem, meg kis humor és varázslás.

A filmben egy olyan jelenetet találtam, ami megérdemelte a csodálatomat, az pedig mikor nagyon jól mutatták a minisztériumi jelenetben a film elején, hogy mennyire zavarban van Salmander, nagyon sok közelit kapunk, mintha az ő szemszögéből néznénk. Hatásos volt, és igazán jól nézett ki a vásznon, és nagyon jól állt a filmnek ez a fajta mókás, de mellette célravezető ábrázolás is. És sajnos ennyi a képi világból, ami jó volt. A film szerintem borzalmasan sötét volt, és ez az első pillanattól nagyon zavaró volt a szemnek. Még a fehér mészkő falak is szürkének tűntek. És ez így nem jó, sajnos egyszerűen elrontják a filmélményt, és szerintem az egyszeri mozizónak is.

A hangra panaszom nem lehet, de dicsérni sem fogom, mert a filmzene annyira felejthető volt, mint pár karakter ebben a filmben.

A karakterek, mint már mondtam, szánalmasan papírvékonyak. Nem hogy pár jellemvonásra épülnek, hanem inkább képességekre és intuíciókra. Göthe fura, és imádja az állatokat. Tina magányos, fura, és szerelmes Göthebe. Jacob egyszerűen mugli, így mindenen csodálkozik, és szerelmes Tina testvérébe, Queeniebe. Queenie még mindig átérzi az emberek érzelmeit, és képes a fejükben is olvasni, és szerelmes Jacobba.
Grinderwald gonosz, és manipulátor. Credence még mindig nem tudja mi történik vele, de legalább még jobban összezavarodik.

És itt nem túlzok, a karakterek ennyik, és nem is változnak. Nem is akarnak, és szerintem nem is kell nekik. Ez egy 5 részes filmsorozat lesz, aminek a 2. részét láthattuk, és most kezdődik kibontakozni a bonyodalom. Nem kell elvárni nagyon erős karakterfejlődéseket.

De mélységet igen, az első résznek elnéztem, hogy ezt nem hozta, mert szépen vezette be újra az embereket kézenfogva ebbe a világba. De már nem tudom elfogadni, hogy ennyire semmilyenek a karakterek.

Akármennyire játszott zseniálisan Johnny Depp mint Grinderwald, vagy alkotott tényleg nagyon királyat Jude Law mint Dumbledore. Napokig tudnám nézni Eddie Redmayne alakítását a vásznon, mert imádom, amit művel, és így ezzel a mondhatni stílussal is uralja a vásznat, akkor is, ha csak mosolyog, vagy lehajtott fejjel sétál. Ezra Miller is figyelemre méltó, de cseppet sem annyira, mint az első részben, bár nem is kap annyi szerepet a karaktere. Zoe Kravitzot pedig tényleg napokig tudnám nézni. De a karakterek nem ettől lesznek karakterek, ezek a színészi alakítások, jó színésszel sokáig lehet eladni szar karaktert, és szerintem ennek a filmsorozatnak ebből a szempontból itt a vége, ha nem változtatnak, akkor ez is lesz a vége az egésznek, mert belefullad a semmit mondó karakterek özönébe.

Mégsem lettem dühös, és nem azzal a haraggal álltam fel a moziteremben, hogy a fenébe, ez annyival több lehetett volna. Sajnos a film eléri, hogy ne így álljak fel.

Én vagyok a srác, aki többször végig olvasta a Gyűrűk Ura függelékét is, én vagyok a srác, aki a loreba ássa magát addig, míg bele nem fullad, és nem csak itt, hanem mindenhol. De valahogy a Wizarding World elérte azt az embereknél, hogy mindenki ilyen lett tőle, aki szerette.

Két részre lehet osztani az embereket, van az, aki szereti a HP témakört, és akkor mindent tud róla, vagy van az, aki nem utálja, de ő sem tud ebbe belekötni, és nem is akarja bántani, így nem érdekli őt, ha szar a film, hiszen varázsolnak, meg ott vannak a király színészek.

Nekünk HP rajongóknak meg mi kell, mire szomjazunk? LORE LORE LORE.
És ezt a film meg is adja, és nagyon jól időzíti a csavarokat, ezért fogok elmenni a következő részre is, és az utána lévőre is. Akkor is, ha már nagyon szar lesz, mert érdekel, mit hoznak ebből ki. Nem érdekel egy karakter sem, engem a lore érdekel, az a folyamat, ahogy bővítik azt az univerzumot, ami végigkövette a gyerekkoromat.

Tehát összefoglalva: erre a filmre menj el, utálni biztosan nem fogod, de a kedvenc filmed sem lesz. De ha te is szereted a HP könyveket és az egész világát, akkor te is magadtól ülöd végig a stáblistát, és beszélgetsz közben a haverjaiddal, és megpróbálod kitalálni, mi a fene lesz még 3 filmen keresztül, mert láthatóan van alapanyag. Csak az írók legyenek kicsit kreatívabbak.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr2014375485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.