A film, amire vártam már egy jó ideje, és szerintem sokan mások is így voltak vele. De sajnos nem olyan lett, mint amit vártam. Sajnos nem azt a minőséget kaptam, mint az Ernelláék Farkaséknál után minden magyar filmben keresek. De ez nem biztos, hogy baj, csak egyszerűen ez a projekt most nem lett az igazi.

Főszereplőnk, Gordon Zsigmond (Kolovratnik Krisztián), egy igen nagy kapcsolati tőkével rendelkező bűnügyi újságíró mindennapjaiba tekinthetünk bele. Láthatjuk, hogyan tölti egy átlagos hétköznapját 1936-ban Gömbös Gyula temetésének napján, és követhetjük apró nőügyeit is. Betekintést nyerünk ahogy első újságíróként megérkezik egy fiatal nő holttestéhez a Nagydiófa utcába. De ez az eset picit különlegesebb hiszen valahonnan ismeri a hölgyet, éppen ezért mindent bevet, hogy megírhassa azt a cikket ami a címlapon végezheti.

Ebben a történetben Gordon Zsigmond egy tökéletes főhős lehetne, de sajnos nem kapjuk meg tőle azt, amire vágyunk egy noirnál, tehát az igazán árnyalt főhőst, aki se nem fehér, se nem fekete, hanem egy igazi antihős. De a vártakkal ellentétben nem ezt kapjuk. Zsigmond egy annyira tiszta szereplő, hogy még piszkosfehérnek se mondanám, egyszerűen túl nagy a kontraszt az elvárthoz képest, sajnos ez egy noir film esetében nem működik jól. Ő a szuperhős akit nem érint meg ha megfenyegetik vagy éppenséggel éjszaka összeverik, ő akkor is megy egyenesen a falnak és nem csömörlik meg vagy kerül a lelkének mélyére.

Vele szemben ott van az elvileg ellenpólus ként működő, Krisztina (Tenki Réka), akinek a karaktere nem tudja betölteni a szerepét, hiszen nincs mit ellensúlyozni, nem kell kihúzni Zsigmondot semmilyen fekete lelki tömlöcből, mert nincs is benne, vagy ha ott van, akkor ő ott jól érzi magát és benne is akar maradni, nem működik jól a két karakter dinamikája a vásznon.

Mindez mellett szereplő szinten kiemelném még Gellértet, akinek a karaktere talán a legjobban megírt az összes közül, aki egy igazán erős és céltudatos rendőrtiszt, de tt is akadnak olyan problémák, melyek csak a film végére jönnek elő és rontják el az egészet.

A többi karakterrel kapcsolatben nem mondhatok se jót, se rosszat, hiszen teszik a dolgukat, és beleépülnek a történetbe, beleépülnek abba a vázba, amit a városnak kellene adnia, hogy ez egy igazán jó noir legyen. Minden karakternek olyannak kell lennie, mintha szervesen része lenne az egész városnak, és ezt hozzák is, bár nem volt nehéz valljuk be, de ezzel majd a vége felé foglalkozom.

Szeretnék rátérni a színészekre, hát itt már vegyesebbek az érzéseim...

Kolovratnik Krisztián szerintem egy jó színész, és nem tudom mi mehetett itt félre, de hiába öltöztették őt Harrison Fordnak, ez az egész nem állt neki jól, nem volt jó a casting. Véleményem szerint még rosszul is instruálták, ez pár jelenetben szinte fájóan kijött és dárdaként szúrta át a szememet.

Mindezek mellett sajnálom, hogy a készítők az amúgy jó és változatos színész Mucsi Zoltánt nem használták jól, egyszerűen Mucsi Zoltánt alakította, azt akit megismerhettünk az interenetes kisfilmekből. Ez egy olyan ziccer kihagyása, amit nem szabadott volna meglépnie a kedves rendezőnek.

Ezután jöjjenek a nők: Dobó Kata – és itt nem tudok szépen foglamazni, csak egy kérdést tudok feltenni: minek adnak ennek a nőnek szerepet? Ez a nő egyszer majdnem elröhögte az egyik jelenetet és benne is maradt a filmben, de ha ez direkt van, akkor megint csak visszatérnék a rendezőasszony teljesen hibás direktálására.

Tenki Réka színészkedése értékelhető, de sajnos az is csak a közepes szintet üti meg és alulról, mivel nem kellett sokat adni ahhoz a karakterhez, ami annyira semmit mondó volt, hogy azt nem lehet mondatba foglalni sem.

És akkor, hogy ne csak szidjam a filmet, rakok egy kis színfoltot is ide, az pedig nem más, mint Kulka János, azaz Vitéz Szöllösy András. Szerintem nagyon szépen hozta a karaktert, és rajta látszott, hogy érti azt, akit alakít, érti az indíttatásait, és a dinamikáját a karakterének, szerintem ebbe, ha akart volna sem tudott volna beleszólni a rendező, de sajnos ezt Kulka az eddig kirívott nevével tehette meg, nagyon sajnálom, hogy a fiatalabb színészek nem mernek ennyire önállóak lenni, de ez a magyar filmvilágban még talán érthető is. Nagyon jó volt a dinamikája a nejét alakító Kováts Adéllal és ez megfűszerezi a filmet.

Mindemellett ott van a látvány, és az, ahogyan az akkori Budapestet ábrázolják. Ebba nem tudok, és nem is akarok belekötni, de így sem hozza az igazi sötét noir hangulatot a film, picit nekem világos a film tónusa, egyszerűen csak nem elég sötét az egész.

Ehhez tartozik az is, hogy szerintem nem mertek nagyot vállalni az alkotók, és nem merték megtenni azt, hogy néha csönd legyen a filmben. Ha jól megfigyeli a néző, akkor soha sincs csönd, ami természetesen élethűbbé teszi az egészet, de sajnos nem adja vissza azt a hangulatot és melankóliát, amire ennek a filmnek szüksége lett volna, mindig van egy kis madárcsicsergés, és mindig ott az utcazaj. Ugyanígy túl idilli dolog az is, hogy a főhősünk maga Superman, és nem áll meg, nem rokkan meg, és nem tudják mélybe taszítani. Megint csak oda kanyarodok vissza, hogy túl tiszta és túl egyenes. Mikor lett volna alkalma bemocskolni a saját lelkét, akkor nem teszi meg, pedig már az a pici lépés is segített volna.

Összességében ez a film nem érdemel lehúzást és nem érdemel durva szavakat, csak korrekt értékelést, de az sajnos nem jó, mert nem jó maga a film sem, arról nem is beszélve, hogy a hátsó gondolata mennyire lapos.

Egy dolgot ért el ez a film az én szemszögemből, az pedig az, hogy a 15-20. perc környékén azt mondtam, hogy én ezt a könyvsorozatot megveszem és végigolvasom, mert ez zseniális lehet. Ezt köszönöm az alkotóknak és azt, hogy megmutatták, hogy még nem minden rendező mer nagyot álmodni és végigvinni egy gondolatot a filmvásznon. De majd egyszer – ha a magyar filmvilág ilyen ütemben halad, akkor lehet még az én életemben – lehet olyan alkotás, aminél ez már elfogadott lesz és populáris témában is tudunk majd nagyot alkotni.