Fotel Kritikus

Kritika arról, amit csak látok

Az Apáca 2018)

2018. szeptember 20. 08:30 - krono_gabor

Az elmúlt években a folytatások, sorozatok, és univerzumok korszakát éljük a filmvilágban, így a horrorokat sem hagyhatta érintetlenül ez az egész. Az általam imádott Démonok között filmekből univerzum kerekedett az elmúlt években. Ezt az elképzelést lehet szeretni és nem, de én, mint mindig, most is önálló alkotás ként néztem a filmet. De bár ne néztem volna…

A történetünk egyszerű:(Hogyan is lehetne bonyolult?) 1952-ben járunk Romániában(…hol máshol…) egy apácazárdában, ahol az egész közepébe vágunk, és láthatjuk, ahogy 2 nővér valamit szeretne csinálni egy sötét szobában. Az első haláleset a kezdés után 10 perccel meg is történik, és láthatjuk a címszereplő apácát is. Majd megtörténik az az ominózus öngyilkosság, ami elindítja a film folyamatainak láncolatát. Következő képkockánkon a Vatikánban járunk, ahol a kedves Burke atyával ismerkedhetünk meg, akit felkérnek, hogy kivizsgálja ezt az öngyilkosságot a zárdában, mert valami nincs rendben a helyzettel. Burke atya elmegy és összeszedi a segítőtársát Irene nővért. A nővér Londonban él, és mint kiderül nem tette le még az esküjét, plusz kicsit szabadabba is gondolkodik, mint az többi apáca.
A páratlan párosunk útnak is indul Romániába egy kis faluba, ahol megint csak összeszednek egy francia-kanadai srácot Franchiet(ejtsd: Franci)… aki megtalálta az öngyilkos lány holttestét.
Hát fel is kerekednek a zárdáig, ahol végre elkezdenek történni az események. Burke atya küzd a saját démonjaival, Irene nővér küzd a zárda démonjaival, Franchie pedig csak úgy küzd nagyjából mindennel ami elé kerül.

Nah és akkor most szeretném leszögezni, hogy ez a film jobban hasonlít egy kalandfilmre, mint egy horrorra… A jump scarrek amiből van ám bőven, mert mással ez az izé nem tud ijesztgetni, egy idő után csak scarrek lesznek majd aztán ez is elhalványul és arcok fognak közelíteni a vászon felé. Nem túlzok, sajnos ez tényleg ennyi, egy horror váz tartalom, és hangulat nélküll.

Ha nem lenne elég a színészek nagyon rossz teljesítménye ahol Burke atyát játszhatná egy farönk is, mivel az érzelmei néha elcsúsznak, számomra nehezen értelmezhetőek. Irene nővér… hát igen, nagyon szép nagy szemek, szép arc… de szerintem megnézte a színésznő az összes Harry Potter filmet és Emma Watson akart lenni, nem pedig egy jó horror meghatározó női karaktere.
Franchit alakító színésszel nincsenek ekkora gondok, ott a karakter lapos és szar, így sokat nem tudott hozzátenni a színész, ezt sajnálom egy picit.

A film tempója olyan nyúlós, se nem szépen építkező lassú horror ami atmoszférát teremt, se nem egy pörgős akcióban gazdag slasher. Pont olyan, mint egy Indiana Jones film, elmegy a kis társaság A-ból B-be ott nyomoznak egy kicsit, majd nagyon misztikus dolgok történnek, aztán majdnem megoldják a rejtélyt de az utolsó pillanatban megint menniük kell B-ből C-be hogy ott újra kezdjék az egészet…

Egy kalandfilmnél ez szórakoztató, és jól felépített. De ezt látni egy horrornál… sajnos cseppet sem szórakoztató. Bele tudnék nyugodni a kalandfilm jellegébe, ha amúgy ne lenne eszméletlen butaságokkal teletűzdelve a film, és nem akarna hatásvadász módon megrémíteni.
Csak egy butaság a sok közül amin felüvöltöttem a moziban, hogy MI A FASZ?: Van egy kulcs, amit végig nem tudunk mi a fenét nyit, de gyanítjuk, hogy fontos. Majd egyszer benyögi Irene nővér, hogy neki a többi nővér mondta, hogy az nyitja azt a helyet ahol egy szent tárgy található. Ezzel, csak az a baj, hogy az ég egyadta világon senki nem mondott neki ilyet… Vagy valaki kivágatta a jelenetet, nem törődve azzal, hogy amúgy arra szegény rendező építkezett, vagy egyszerűen nem tudták máshogy megoldani és ez lett. Bumm szard le, hiszen horrorra jöttél az Apácával, itt meg adunk neked apácákat, meg zombit, meg démont, meg mindent.

Neked most félned KELL, ez az üzenete a filmnek, de sajnos nem tudja elérni. Üres horror porhüvely lélek, és kreativitás nélkül. Ami miatt beleszerettek sokan a modern horrorba, és újra elkezdték felemelni ezt a régen letűnt műfajt. Amit letett James Wan az asztalra, és ami miatt jogosan piedesztára emeljük az most mind eltűnt. Beleveszett abba a gépezetbe, amit csak Hollywoodnak hívunk. Sajnos ez a film nem éri meg a pénzét, de mivel ez most már egy univerzum része, ezért meg fogják nézni, és korrekt bevétele lesz, így bebizonyítva, hogy ha szart csinálsz, de eladod becsomagolva sok finom bonbon közé akkor azt is megveszik, és ízleni fog nekik.

Nem szeretnék erről a filmről, többet beszélni, mert még ezt sem érdemli, meg pedig képes lennék napokat beszélni arról mi minden volt nagyon szar, a zenétől elkezdve a CGI-ig... de inkább nem. Majd a Predátor kritikában írok hosszasabban, mert ott legalább van miről.

Mindenkit kérek, hogyha horrort akar nézni ebből az évből, akkor vagy válassza a kicsit lazább hangvételű Hang nélkült. Vagy essen neki bátran az Örökségnek. Nah ezekben nem fog csalódni, és remélem, megérti a néző, mi is a lényege egy ilyen horrornak. Milyen az mikor a feszültségtől minden percben felüvöltene a néző, és nem az unalom uralja a nézőteret, hanem a feszült lélegzetek halk kórusa.

Minden film után feljegyzek magamnak pár mondatot a filmről, amit a blog megírásakor elolvasok, és ez alapján megpróbálok visszakerülni ugyan abba a hangulatba mint mikor kijöttem a teremből, ezeket a mondatokat szeretném megosztani csak így bele a semmibe.
Ha nem lenne érthető, mennyire tetszett a film, akkor szerintem ezt elolvasva egyértelmű lesz.

Jó szórakozást:

-Bőrgatya baszki... Hülye szinkronszínészek

-Ki mondta azt a kurva kulcsot?

-Az atya igazi sátánkiűző baszógép, aztán igazából nem is vesz részt a filmben

-Mi volt a francia srác örök Akcióhőaködése?

-Egy idő után a jump scarrek csak scarrek lettek, aztán meg csak úgy nevettél, mert már untad

-Ez a film nem érdemli meg a pontokat IMDB-n

-Horroron rettegő társasággal voltam, és nevettek rajta... többször

-Örökség... nah inkább azt kell megnézni

-Kicsúfolja a Conjuring filmeket.

-Minél hamarabb el akarom felejteni, mert ez egyszerűen szar volt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr7914250529

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása