Fotel Kritikus

Kritika arról, amit csak látok

Westworld

2018. május 08. 08:00 - krono_gabor

Kérdések amik szerintem nem csak engem érdekelnek

3 rész óta tanakodom magammal, hogy kellene-e Westworld kibeszélőt vagy inkább gondolatébresztőt indítanom. A legnagyobb erő, ami visszatartott az a mennyiség. Mármint nem az a 3 óra ami eddig lement a sorozatból, hanem az a mennyiségű információ ami abban a 3 órában volt. Főleg az első rész teljes káosza és kiszámíthatatlansága. De most így a 3. rész után ami eddig a leglaposabb is lett, de sok olyan kérdést indított el bennem amit meg szeretnék vitatni másokkal úgy gondolom ebbe érdemes belekezdeni.

Tehát előre szeretném leszögezni, hogy aki nem látta a 3. részt az ne is kezdje el olvasni ezt a nyúlfarknyi ötletelést, mert akkor bizony nagyon csúnyán spoilerekbe futhat bele.

Ennek az egésznek a felépítése az lenne, hogy én felteszek egy kérdést, vagy kifejtem egy ötletemet, és nagyon remélem, hogy kommentekben kapok sokkal, de sokkal érthetőbb és ötletgazdagabb megoldásokat, mint amit az én agyam szülne mindezekből.

Először is jöjjön az engem legjobban érdeklő kérdés és a véleményem:

Ford akkor most halott vagy mi a fene van?

OK-OK tudom ezt így ki kell fejtenem, tehát: Ford fizikai valós teste halott, ezt tudjuk, hiszen láttuk ahogy a férgek zabálják, ez szerintem egy biztos jele annak, hogy ő meghalt. De a róla mintázott gyerek robot is az ő hangján szólalt meg, és ugye a Feketeruhást is Ford gondolatai terelgetik a magányos úton. Így bennem felmerül a kérdés mi van akkor ha a kedves tudós át tudta ültetni a tudatát az egész parkba, és nem csak a vadnyugatiba, hanem az összes többibe, úgy globálisan.
A harmadik rész azért is erősíthet erre rá mivel Dolores egyértelműen rákérdez Bernardnál, hogy ő vajon mennyit kapott Arnold személyiségéből és tudatából.

Innen kanyarítanám tovább azt a fonalat, hogy Bernard bizony nem folytatott személyes beszélgetéseket Doloressel, mivel az említett hölgy meg is jegyzi milyen régen beszélgettek. Szerintem az összes beszélgetős jelent Arnolddal játszódik.

Nah, és akkor itt a nagy kérdés amiről mostmár határozott véleményem van, és ez az ami ugyan úgy elfog vinni a tudatlanságba és tévútra terel mint az első évadban, de hát valahogy ezért is imádom én ezt a sorozatot annyira.

Mennyire ébredtek tudatukra a Host-ok?

Az előző évadban felbukkan egy érdekesség mikor Maevel közlik, hogy a döntései hiába tűnnek sajátnak és ötletszerűnek ezek bizony előreprogramozottak, de ezen át is siklunk elég gyorsan, hiszen van a nézőnek más miatt is csodálkoznia.

És akkor itt jön az egészbe az, hogy Dolores, Wyattnek hívatja magát, és tudjuk, hogy Ford utolsó nagy durranása pont ez a Narratíva lett volna, vagy lett is ha az én elképzelésemben történnek a dolgok. Mivel több tényező is összefügg, ha emlékszünk Teddy eredettörténetére, akkor tudhatjuk, hogy ő Wyatt csapatának tagja volt, és ott egy elég magas posztott töltött be, de nem tudott azonosulni azzal amit az őrjöngő parancsnok csinál, és amit elvár az embereitől, így elmenekült…
Remélem most már mindenkinek kezd összeállni mire is gondolok.
Ez eléggé visszahangzik arra ami most történik. Véleményem szerint Ford bosszúból(vagy ennél valami sokkal magasabb célból) létrehozott egy kvázi önpusztító narratívát, ahol azt játszatja a Host-okkal, hogy tudatukra ébredtek, és ezért vérengzeni kezdtek. A számára pedig fontos embereket, folyamatosan megmenti, lást a Lee Sizemore-t a designert akit éppen Maeve csapata próbáll megmenteni mindentől.

Erre még azért is merek gondolni, mert mint láthattuk, több parkban is megtörtént ez a dolog, és nem hinném, hogy egy ekkora rendszerhibát, ne szúrtak volna ki a fejlesztők, az túl egyszerű lenne, és ezt a sorozatot nem erről ismerjük.

Most pedig elérkeztünk az utolsó 2 kérdéshez ami meglehetősen nem hagy nyugodni így a 3. rész után.

Ki tudja, hogy Bernard robot?

Én erre nem akarok most konspirációkat és ötleteket leírni, érdekelne, nektek mi a véleményetek.

Nah persze az utolsó kérdés is Bernardal kapcsolatot, mégpedig az a jelenet mikor azt mondja, hogy ő ölte meg az összes Hostot a tengerben.

Tehát mit is jelentene ez a kijelentés a szinte teljesen amnéziás kijelentés Bernardtól?


Véleményem szerint ezt Arnold énje mondja, mivel egy beépített önmegsemmisítőt rakott a Hostokba még réges-régen Arnold. Erre utalhat az is mikor Doloresnek mondja, hogy néha fél tőle.
Pont a most megtörtént esetekre lenne tökéletes egy beépített önmegsemmisítő protokol, amivel minimális emberi áldozatokkal megoldható, hogy a Hostok ne tombolhassanak tovább.

Remélem tetszett ez a fajta gondolatébresztő a Westworldel kapcsolatban, és abban is reménykedem, hogy tőletek is kaphatok jobbnál jobb ötleteket, mi is történhet ebben a hatalmas szórakoztató parkban.

Jövőhéten kedden reggel ugyan úgy jelentkezem egy ilyen spoileres, és egyben sok kérdést felvonultató posztal.

Tweeter: https://twitter.com/Krono_Gabor

Letterboxed: https://letterboxd.com/Krono/

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fotelkritikus.blog.hu/api/trackback/id/tr5913899100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása