Megint elérkeztünk abba a szakaszába az évnek, hogy itthon is lassan vászonra kerülnek azok a filmek, amelyeket Oscarra jelöltek, és a hazai forgalmazók ekkor észbe kaptak, hogy lehet lenne értelme ezekkel elárasztani a magyar piacot.
Így sikerült szerencsére eljutnom a Zöld könyv című, már elsőre is szórakoztatónak kinéző filmre, amiről ha érdekel a véleményem akkor kattints a továbbra.

A film alaphangulata mindenkinek ismerős lehet, hiszen olyan környezetbe kerülünk amit már végtelen filmben láthattunk, és olyan alaphelyzetet fog majd felállítani amit már sokszor láttunk, de nem így.
1962-t írunk, és láthatjuk az akkori klubéletet Hantás Tony(Viggo Mortensen) szemszögéből aki egy olasz származású nagyon egyszerű faszi. Ennyivel le is lehetőt írni a karaktert, hiszen a származásából az összes jellemvonása megtudható: imádja a családját, kicsit köze van a maffiához, szeret enni, mindig egyenes és talán kicsit rasszista is.
Éppen ezért keverednek meg a fonalak akkor mikor elnyer egy munkát ahol egy komolyzenei zongorista sofőrje lesz akivel 2 hónap leforgása alatt be kell járnia a déli államokat, a USA azon részét ahol még mindig óriási a rasszizmus. Ezt természetesen azzal lehet fűszerezni, hogy a zenész akiről beszélgetünk fekete Dr. Don Shirley (Mahershala Ali). Így azért bele fog futni pár igazán érdekes eseménybe a párosunk.

Nem több ez a film egy roadmovienál, de nem is kell neki többnek lennie, hiszen ebben a stílusban is tökéletesen tudja átadni azokat a gondolatokat, és a érzéseket ami miatt a film magasan kiemelkedik, a többi hasonló alkotás közül.
Az alkotásnak óriási szíve van, és ezt az első perctől átadja, de nem ám közeli nagyon intim beállításokkal, hanem olyan intelligens forgatókönyvvel ami miatt pillanatok alatt megismerünk karaktereket, és helyzeteket, is sokkal komplexebbnek látjuk mint ami valójában felkerül a vászonra.

A dialógusok zseniálisak, egyik oldalról teljesen földhözragadtak, és egyszerűek, mégis komlex lesz tőle a történet, és sok olyat kapunk belőlük amik alapjai egy jó roadmovienak.
Amivel viszont nem operál a film az a monológok, és ezért összeteszem a két kezemet, hiszen nem is illett volna bele az egészbe, mert egyik karakter sem olyan akitől szívesen fogadna a néző ilyen jellegű történet mesélést, vagy mélyenszántó igazán elgondolkodtató gondlatkifejtéseket.

A történetet viszik az események, és a 2 karakter folyamatos jó kapcsolata, és autós beszélgetései. Ezeket a beszélgetéseket csak a God of War, hajós apa-fia társalgásokhoz tudom hasonlítani. Mert itt történik az igazi varázslat, itt történik az ami miatt ez a film bekerült a szívem egy olyan apró szegletébe, ahonnan igazán nehéz kikerülni.
Pont ezt mutatja a folyamatosan változó kameraszögek, és a folyamatosan pulzáló beállítások között az a nyugodt megszokott beállítás amit minden autós jelnetben alkalmaz a rendező. Nem csak a karakterek kerülnek egy védett helyszínre, de ilyenkor a néző is tudja, hogy minden rendben van és ez az egyetlen hely az univerzumban, ahol nem kell senkinek visszatartania a gondolatait.

A színészi játék alapján Viggo Mortensent tudnám igazán kiemelni, mert amit láthatunk tőle, az nem egy szerep eljátszása, hanem az olasz-amerikaiak tökéletes bemutatása, ő nem egy karakter játszott hanem egy egész népcsoportot, és azt annyira tökéletesen, hogy folyamatosan tátva maradt a szám ha ő megszólalt, és itt nem csak a tökéletesre fejlesztett akcentusáról beszélek.
Ő hozza azt a szívet a filmbe ami miatt nem érdemes kihagyni, és ami miatt annyira jó helyet is talál magának ez az alkotás a mozikban és majd remélhetőleg a díjátadó gálán is.

Ilyennek kell lennie egy igazi Oscar díjas filmnek: aktuális problémákkal foglalkozik de nem aktuális helyszínen, és nem a megszokott körítésben. Nem kell az ember szájába rágnia majd letömni a torkán mi is van a képernyőn, hanem okosan kell megoldania és bíznia abban hogy a nézője nem hülye. Mindezt ez a film hozza, és valami zseniális hangulat árad belőle, amitől az ember még órákig mosolyog.