Ahogy az alkotók is többször kihangsúlyozták ez a film nem egy második rész, hanem ugyan az a film csak 1 részletben túl hosszú lett volna a történet, és így kettészelték.

Bár ez így is hosszú lett a maga 3 órájával, de ha érdekel, hogy szerintem megéri-e akkor kattints a továbbra.

A történet 27 évvel később folytatódik, és Mike(Isaiah Mustafa), keresi meg a többi vesztest telefonon, és újra feltépi bennük az emlékek sebeit amelyek velük történtek 27 éve a Main állambeli kisvárosban. Értesíti őket, hogy Az visszaért, és nekik be kell tartani amire megesküdtek. Hazatérni a városba és örökre elpusztítani Azt.

Az idősebb színészek castingja valami őrületesre sikerült. Mindenkinél megtalálták szinte ugyan azt a fejformát, és a kinézete, természetesen sok helyen erre sminkkel is rásegítenek, de nem hinném, hogy ez lenne a mérvadó főleg Jessica Chastain esetében, aki a felnőtt Beverlyt alakítja. Így itt senki sem fog abba az élménybe belefutni, mint sok filmnél, hogy a felnőttet alakító színész cseppet sem hasonlít a fiatal karakterre.
Remélem ezt a szokást szépen betudja inni magába a filmipar, mert akkor sok nagyon kínos jelenettől tudja majd megmenteni magát.

A film szerkesztése nem annyira csapongó, mint a könyvé – igen is ugrál az időben – de teljesen élvezhető, és érthető marad a történet, így az sem fogja elveszíteni a fonalat, aki nem ezeknek az időben ugráló cselekményvezetéseknek a nagymestere. Láthatjuk mi minden történt még azon a nyáron a Vesztesek klubbjával, és láthatjuk mi minden történik 1 nap alatt a már felnőtt, de jellemben megmaradt vesztesekkel. Kapunk ezzel egy nosztalgia faktort, ami nagyon jól áll a filmnek.

Ezzel párhuzamosan az, ami az előzőben még jól állt a filmnek, tehát a 80-as évek hatás itt teljesen kiveszik, és sajnos nem csak a város, de minden díszlet számomra teljesen sivár és szürke lett, ami itt, ha direkt volt akkor természetesen egy hasznos elem, hogy a karakterekre koncentráljunk, de nálam nem így sült el. Egyszerűen egy fehér lapra is rajzolhatták volna a karaktereket hívjuk azt Derrynek, vagy New Yorknak, vagy legyen 18.század vagy 22. század, mindegy lett volna, mert ennyire sivár és semmilyen lett a környezet az első fejezethez képest.

De sajnos nem ez az egyetlen hiányossága a filmnek, néhol túlírt szerintem a szövegkönyv, és sokszor látni olyan jelenetet, aminek valójában még esztétikai értéke sincs, és amúgy már láttuk csak 2 másik karakterrel. De a filmből egy dolog teljesen árad az pedig, hogy nagy szeretettel készült, és igazi szerelem projekt ként. Ezért emelem kalapom a rendező Andy Muschietti előtt. Mert egy ennyire kemény könyvet megint csak úgy tudott filmvászonra vinni, hogy az nézhető maradt.

És az utolsó rúgásom a filmbe aztán tényleg elárulom azt is melyek azok a részletek, ami miatt érdemes beülni rá a moziba. A gyerekek megfiatalítása néhol annyira borzalmasan sikerült, hogy nem tudtam levenni a CGI-ről a szemem, még úgy sem, hogy minden ilyen jelenetre raktak valami olyan szűrút mintha párán keresztül néztük volna, vagy opálos lett volna kicsit a kameralencse, amivel rögzítették.

De a számítógépes utómunkát nem mindenhol tudom ám ekézni, mivel a Pennywise(Bill Skarsgard) minden egyes formája zseniálisan lett megalkotva, még akkor is ha néha túl monumentálisnak is tud hatni egy több emelet magas rákszörnyeteg.

Ezzel el is érkezve oda amire valójában mindenki vár, hogy mennyire volt rémisztő a film. Meg kell jegyeznem, hogy én félek a bohócoktól ezért számomra akkor is rémisztő lett volna, ha nincs benne semmi más csak a Táncos bohóc arca ahogy nyáladzik valami friss husira.
De hogy mindenkit megnyugtassak igen is rémisztő volt, a jumpscarek nagyon jól működtek, és ebben a hangok is nagyon sokat segítettek. A sajátosan vicces gyermeteg elképzelés a táncosbohócóról, és az ahogy őt megformálták a filmvásznon igazán groteszké tett minden egyes pillanatot mikor Az a képernyőn van.
De aki nem kimondottan ezekre lenne vevő egy ilyen filmben az is megtalálja itt vagy ott a számítását, hiszen vérben és undorító jelenetekben sem lesz hiány ezt én innen a klaviatúra másik végéről merem garantálni mindenkinek. Hiszen minden műfajért rajongó szereti a sok művért és ebből Beverly kapott is egy jó adaggal az első fejezetben. Természetesen itt sem marad ez el, csak sokkal nagyobb és brutálisabb formában. Nagyon szép munka Jessica Chastaintől hogy mindezt kiállta és folyamatosan szerepben marad a jelenetben, mert nem lehetett egyszerű a forgatás.

De, akik még jól játszottak ebben a filmben az a felnőtt Billy-t alakító James McAvoy, és a Bent játszó Jay Ryan. MyAvoy hozza a szokásos stílust és a minőséget is ezen semmi meglepőt, de láthatóan jól érezte magát a szerepben, amin meglepődtem, mivel nem gondoltam volna, hogy ez a karakter közel tud hozzá állni (de lehet, hogy ő már ennyire profi). Jay Ryan pedig néha olyan dolgokat húz elő a színészitárházából, amin az egyszeri néző is megfog lepődni, de nem a technikán, hanem hogy ennyire természetesen, és jól időzítve teszi mindezt. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Oscar jelölés és ott is lesz az aranyszobor a kezükben, csak hogy a filmben kimagaslóak. A többiek pedig megmaradtak a középszerűség talaján. De ennek oka lehet az is, hogy egyszerűen a karaktereik 2 dimenzióssá váltak. Nem vétették el azt a hibát, hogy gyerekek maradtak, és azt a karakter vitték tovább, de nem is lettek kibontva igazán, pedig lett volna hova...

És pont ez mutatja meg, King egyik zseniét, az pedig a karakterek tűpontos leírása, és a viszonyrendszerük olyan összekuszálása, hogy élőnek érezzük őket. Ez a filmvásznon nehezen vagy szinte semennyire nem tud működni, és itt a nem működés lett a végeredmény.

Pont ezért ha összegezni akarom (és nagyon is akarom) a filmet akkor egy nagyon korrekt horrort kaptunk, ami kielégít minden nézői vágyat, de nézzük moziban, mert a varázsa ott az igazi a sötét teremben ahogy együtt ugrunk fel a mellettünk ülővel egy-egy jelenetnél és olvassuk el a könyvet, mert ez „csak” egy nagyon szép illusztráció ahhoz a műhöz ami sok-sok embernek okozott álmatlan éjszakákat.