Kezdjük ott, hogy ez egy reboot, vagy valami tisztelet adás az eredetinek/eredetiknek. De annyira jó volt, hogy megnézem az eredeti rendező filmjeit amelyek régimódi klasszikus horrornak tűnnek.

Nah ennek szépen belementem a közepébe. De nem szeretnék egy villámkritikát túlhúzni. Így jöjjön a történet:
Van nekünk egy nagyon vallásos amerikai családból származó Susie Bannion-unk(Dakota Johnson) aki Berlinbe utazik 1977-ben, hogy egy híres Tánciskola növendéke lehessen ahol hatalmas szakmai tekintély Madame Blanc(Tilda Swinton) oktatja a tánc azon részét amit már érezni kell, és nem elég a gyakorlás.
A történet másik fonalán pedig elhelyezkedik Dr. Josef Klemperer(Tilda Swinton) aki egy idős pszichológus és a Tánciskola egyik növendékét kezeli Patricia-t(Chloë Grace Moretz), aki egyik reggel nagyon zaklatott állapotban tör rá Josefre, majd eltűnik.
Az idős doktor pedig elkezdi keresni, hiszen nem akar még egy nőt így elveszíteni az életéből.
Ez az egész történet a berlini fal tövében játszódik így a nyomasztó hangulat szinte folyamatos.

Természetesen elég gyorsan rájövünk, hogy mind a két történetszál ugyan azon gombolyagból kunkorodik kifelé, amit nemes egyszerűséggel csak úgy írnék le hogy: klasszikus, mégis egy kicsit frissítően ható boszorkány történet.

Tökéletesen érthető, hogy ez a film miért kap hatalmas hype-ot szakmai berkekben.
Ez a film annyira rétegelt, hogy tegnap olyan 3-4 réteget fejtegettem a moziból kijövet, de ma még biztosan fogok szánni 1-2 órát arra az életemből, hogy keressek még jelentéseket, és olyan tanulságokat, amit nem talál meg elsőre az ember, hiszen első ránézésre ez egy mocsok nagy katyvasz boszisztori.

Volt olyan pontja a filmnek amibe belekötnék, vagy még meg kell értenem, így ha valakinek ez megvan akkor várom a kommentekben (mert ez egy ilyen film, erről aztán lehet beszélni):

Miért van olyan hatása a filmnek mintha 2 külön operatőr forgatta volna? Az elején kicsit újítónak ható beállítások voltak, de valójában nekem azok is unalomba mentek, és elég sokat játszik fény-árnyék hatással. A film második fele pedig statikus lett, és nem éreztem, hogy ezt bármi indokolta volna.

Ez a film a legjobban Aronofsky Anyám! című alkotásához hasonlítható, de annyit hozzátennék, hogy az egy könnyebben emészthető nagyközönség által könnyedebben fogyasztható művészfilm volt. Míg ez egy ízig vérig művészfilm, ami sok-sok gondolatot tartalmaz, mégsem kusza.

A filmet mindenképpen meg kell nézned, ha igazi filmbuzi vagy, mint én de semmiféleképpen sem tudom ajánlani annak aki csak elmegy moziba a közönségfilmeket megnézni, mert akkor ez nem neked lett kitalálva.
Nem az átlag nézőt nézem butának, hanem a művészfilmeket nézem sokszor nagyon érthetetlennek, így sok nézőnek elveszi a kedvét 1-1 művészfilm, ha túl korán kóstol valaki bele ebbe a világba.